Délután egy szerelmes filmet néztem meg, az is nagyon tetszett, bár felejtős, de mégis pont arra való volt, amire kitalálták... közben lehet két zacskó chipset megenni, ábrándozni, pityogni, sóhajtozni és a film végén elhinni a happy-endet, hogy a szerelemnek valóban hatalma és ereje van és minden jó, ha jó a vége...

Este pedig egy komolyabb film volt a porondon, mégpedig a Békés Harcos útja... megtörtént esetet dolgoz fel... egy egosita, élvezeteket hajszoló sportoló fiúról szól, aki balesetet szenved, melynek köszönhetően az orvosok szerint soha többé nem versenyezhet... pedig az az élete, és az álma az olimpiai arany.... egy "véletlen" találkozás az idős, névtelen mesterrel, aki segít neki abban, hogy felfedezze valódi önmagát és rájöjjön, nem csak teste van, hanem tudata is... és minden lehetséges és minden megtörténhet... és erre bizonyíték az is, hogy ez az életben is megtörtént... Határozottan nekem való film, valóságalapja erőt és hitet ad... igen, bármi lehetséges, csak tudatos gondolkodás, akaraterő, kitartás szükséges hozzá... rengeteg (buddhista) bölcsesség van benne, amelyeket olyan jó egy filmből - is - visszahallani a tudatunk korlátlan teréről és hatalmáról, a most pillanatának fontosságáról... az számít, hogy most mi van. Azt hiszem ezt sem most néztem meg utoljára... ajánlom mindenki figyelmébe. Sokat lehetne idézni belőle... az egyik kedvenc mondatom, gondoljatok csak bele, mennyire igaz...: "Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre."