jellemzés macskuszról

"...

A párduc kisebb a tigrisnél és az oroszlánnál, viszont jóval vadabb azoknál. Több mint ötszáz akaratlagosan mozgatható izma van - ez sokat elárul a párductotemű emberekről is: azt jelzi, hogy akaratuktól függően ők is képesek rengeteg dolgot csinálni. Hiszen számukra is csak elhatározás kérdése, és működésbe tudják hozni azokat a bizonyos mozgató "izmokat", legyenek azok valódi, mentális lelki vagy spirituális erők.

A párduc, noha az egyedek tartanak egymással kapcsolatot, többnyire magányosan él: egyedül, a saját kijelölt territóriumában érzi magát legjobban.

A párduc a szépség és a hasznosság elragadó kombinációja. Fantasztikusan kecses állat, rendkívül könnyedén mozog, és képes arra, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen megmerevedjen. Egészen nesztelenül lépdel, amikor becserkészi vagy éppen üldözi zsákmányát. Akinek a párduc a toteme, szintén azt fogja találni, hogy a célok követésekor számára a csendben és a hallgatásban rejlik az erő.

A párzás után a párducpár csak rövid ideig marad együtt. A nőstény egyedül neveli a kicsinyeket, és nehezen tűri a külső befolyást. Ez hasonlóképpen van a párductotemű nők esetében is: általában ők sem szeretik, ha valaki - akár a párjuk is - beleszól abba, hogy miként kellene nevelni a gyereket. Gyakran ők is magukra maradnak a gyerekneveléssel, nemcsak akkor, ha elválnak, hanem házasságon belül is kivívják maguknak az egyeduralmat ezen a téren.

A párduc, mint minden macskaféle, mindkét szemét külön is tudja használni: ezáltal tudja állítani a látásmélységet, képes nagyítani a képet, és fel tudja becsülni a távolságot. Ezért akinek a párduc a toteme, az szintén képes lesz a látvány mélységét érzékelni mind a saját életével, mind másokkal és az eseményekkel kapcsolatban. És ez nem pusztán a tényleges látás - ez belső tudás. Az emberek többnyire olyan gyakorlatok és meditációk segítségével tudnak behatolni a metafizikai síkra, amelyek a belső látás aktiválását célozzák. Ugyanakkor a párductotemmel rendelkező emberek már eleve úgy jönnek világra, hogy belső látásuk aktív, így nem kell elkeseredniük, amiért ők nem érzik azt, amit mások átélnek, amikor ezt a bizonyos belső lámpást sikerült meggyújtaniuk. Bízniuk kell megérzéseikben és a belső képekben (a képzeletben), mert ezek a valóságban gyökereznek.

A párductoteműeket, ha valaki feldühíti, nem szállnak vele szembe rögtől szemtől szemben, és ezt jól is teszik. Türelmesen kell becserkészniük az illetőt, addig kell várniuk, amíg az megfelelően közel van ahhoz, hogy elég erős ütést mérhessenek rá. A párduc nem játszik vadászat közben és a párductotemű ember sem - egyből a torkát kapja el áldozatának.

A jaguár típusú párduc becserkészi zsákmányát, de ez a faj sokkal erősebb, így egyszerűen átharapja az állat halántékcsontját. Az a hír is járja, hogy a zsákmány fejét mancsa egyetlen ütésével letépi. Azok az emberek, akiknek a jaguár típusú párduc a totemük, kifinomult érzékeiknek köszönhetően mindig tudják, hogy egy adott helyzetből hogyan lehet a legjobban támadni, és ha egyszer valakire lesújtanak, az mindig halálos kimenetelű lesz, akár szorongatott helyzet, akár düh motiválta tettüket.

A párduc a világ minden táján mítoszok és legendák szereplője. A görögöknél az ezerszemű Argpsut szimbolizálta, aki Ionak, Zeusz szerelmének őrzője volt. Halála után szemei a páva tollára kerültek. Hozzá hasonlóan a párduc is megtestesíti az őrző szerepét annál, akinél megjelenik. De a párduc egyes szövegekben Jézus megfelelőjeként bukkan fel. Az Abodazara (korai zsidó írásmgyarázat) József családi neveként említi: egy Jesus ben Pardus nevű gyógyító emberrről tesz említést.

Ennek a párhuzamnak köszönhetően a párduc olyan időszak eljövetelét is jelzi az ember számára, amely a hosszú szenvedés vagy halál után valamilyen újjászületést hoz.

Ebbe az is belefér, hogy egy régi probléma kezd megoldódni, vagy hogy egy gyógyulni nem akaró régi seb beheged, és a gyógyulással visszaáll az illető régi ereje és hatalma, ami a betegség ideje alatt elveszett.

Dionüszosznak sokévi vándorlást, fosztogatást, őrültséget és szenvedést kellett kiállnia, míg végre bekerülhetett a mennyek birodalmába. A tőle tanulható lecke az, hogy az ember úgy juthat el saját istenné válásáig, ha legyőzi a negatív áramlatokat, amelyeket ő maga okozott magának. Dionüszosz története a keletkezőben lévő istenekről szól.

Dionüszosz az élet és az újjászületés, a szenvedély és a feltámadás istene volt. Kétszer született, így a párduc is olyan időszak közeledtét jelzi, amikor az embernek lehetősége nyílik másodjára is megszületni. Ez a gyakorlatban gyakran azt jelenti, hogy szembe kell néznie élete különböző kellemetlen sérelmeivel, olyan egyéb dolgokkal is, amelyeket eddig a szőnyeg alá söpört, nem volt hajlandó tudomást venni róluk.

Ebbe az is beletartozhat, hogy a legszeretettebb dolog vagy személy elvesztését vagy hiányát kell elviselnie az illetőnek.

Mindazonáltal a párduc magában hordozza az újjászületés és az oltalmazás ígéretét. Ezekben az időszakokban az embernek fokozott védelemre van szüksége. A párduc azt az erőt szimbolizálja, ami az ember belső rejtett sötétjéből hozható a napvilágra: ő maga az ígéret arra, hogy ami elveszett, annak helyét az eredetinél is nagyobb erősebb és hasznosabb dolog fogja betölteni.

Nietzsche egyszer azt mondta, hogy ami nem öli meg az embert, az erősebbé teszi. Ugyanez az elv ölt testet azokban, akik a párduc varázserejével élnek. Számukra újra aktiválódnak azok a gyermekkori és valamivel későbbi folyamatok, amelyek sok szenvedést okztak nekik, és amelyek következtében elveszítették belső erejüket és kreativitásukat - most ismét szembe kell nézniük velük, és várhatóan ezután átalakulnak ezek az erők.

Akinél megjelenik a párduc, annak ez új fordulatot jelez a hősi úton. A meglévő erők kiteljesedésénél többre is utal: inkább az elveszett erő visszanyerését, illetve a mögötte lévő archetipikus erővel való szoros kapcsolat kialakulását jelzi. A párduc képessé teszi az embert, hogy túllépjen a képzeletén, és hogy ezt fegyelmezetten és a kontroll megtartásával tegye.

A párduc a rövidesen várható újjászületés szelleme.

... "

(Ted Andrews: Az Állatok Szimbolikája)

Címkék: macskuszról