A fiam szerelmes a kisbabákba. Bárhol lát egyet, odáig van érte, hogy milyen aranyos, kedves, és nagyfiú módjára vigyáz is rá, szeretgeti. Boltban is első útja a rózsaszín kiscipőkhöz vezet. Szoktam poénkodni vele, hogy veszünk egyet, és mindig lelkesen helyesli az ötletet. Nem kiscipőt, kisbabát. Az előbb a televízióban mutattak egy picikét, aki szintén aranyos és kedves és újra előjött a téma, hogy azonnal kell itthonra is egy ugyanilyen.
Megkérdeztem tőle, hogy ha megunja, mit csinálunk vele? Erre a válasza annyi volt, hogy pici babákra vigyázni kell, nem szabad őket bántani és ha sír, lefektetjük aludni és betakargatjuk.

Odáig vagyok a meghatottságtól, nagyon büszke vagyok a fiamra.

Persze azért elgondolkodtató, Férfim is gyerekre vágyik, fiam is babára vágyik, mi lesz így velem?