... a kert közepén, mezítláb a hűvös fűben, kitártam kezeimet és hagytam, hogy a puha szellő átöleljen... gyönyörködtem az égi paplan tisztaságában és apró, világító csillagmintáiban... figyelmesen szemléltem, ahogy arrébb az apró lámpásokat sötét dunyhafelhők takarták el, amelyek mögött diszkófénnyel villódzó villámok vidámkodtak, pajkosan kukucskáltak ki rejtekhelyük mögül... rájuk nem jellemzően, csendben dorbézoltak...
... a természet békéje ismét kitöltötte szívemet... átéreztem... csak egy apró sejt vagyok... a végtelenben...