Hányaveti kölyökkora volt, az utcára született és ott egy komoly sérülés megalapozta benne a félelmet... aztán hozzánk került, félőssége miatt sokáig csak az ablakból nézelődött, nem vágyott kifelé, és mi is jobban éreztük magunkat, ha lakáson belül marad...
egyszercsak megérintette a szabadság szele és vágyott a nagyvilágba... Bár féltőn, de kérését tiszteletben tartva biztosítottam neki a szabadságot, ami abban nyilvánul meg, hogy amikor akarnak kisétálnak és amikor akarnak hazajönnek a lakásba.
Egyikőjük sem megy messzire, mert amikor hazaérkezem, az összes négylábú "letámad" és boldogan nyüzsögnek körülöttem, követelik az aktuális szeretgetést és a falatokat is...
Néhány napja az egyik cirnyó nem jön haza... bánt a gondolat, hogy mi történhetett vele, esetlegesen sérülten fekszik valahol és nem tudom, hogy hol... kínoz a gondolat, hogy hol érhette a vég... ő is teljes jogú családtag és bánt, hogy esetleg méltatlanul hever valamelyik árokban...
Még pocaklakó időben ő kívülről bújt a hasamhoz, a kisfiam pedig belülről igazodott a cirnyóhoz és úgy bújtak össze... és ez a szeretet megmaradt a mai napig... ebben a cirnyóban is rengeteg szeretet és energia tombolt...
Azért az ajtót nyitvahagytam, hátha egyszercsak betoppan...