Jön a sötét és mindent elborít...

Először csak csukott szemmel figyelem a hangokat,
hallgatom az esőcseppek kopogását, a villámok zajongását, a dörgéseket...

Odabújik hozzám a kutyám és én immár nyitott szemmel gyönyörködöm az égi háborúban.
Imádom, ahogy az erők összecsapnak és megmutatják, hogy mit tudnak.
A vízcseppek tócsába gyűlnek, majd a vihar apró tavakká növeli őket és elindulnak a kis folyók a lejtőkön... újabb vendégek érkeznek az égből, apró buborékokként táncolnak az összegyűlt vízen...
Minden annyira energiával, erővel teli, mély lélegzettel szívom magamba az égiháború illatait, ízeit, feltöltődöm lényéből...

Imádom a vihart.... és az utána következő szivárványt és napsütést...