Az ember természeténél fogva rendelkezik néhány tulajdonsággal.

Az egyik például a taktikázás. Lássuk be, végigtaktikázzuk az életünket (ahány ember, annnyiféleképpen). A taktikázás jelen van mindenhol. Természetes dolog, természetes folyamat, hiszen mindenki szeretne jobb helyzetbe kerülni, mint ahol van (bárhol is legyen).
A barátság egy olyan dolog, amely nem terem minden fán. Idő kell a kialakulásához és tettek. A barátságot az idő kovácsolja. Persze, vannak téves fogalmak ezzel kapcsolatban, mint például az érdekbarátság, de mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy annak taktikai kötődése van, amely nélkülöz minden tiszta érzelmi ragaszkodást. Sokan barátnak neveznek olyan embert is, akihez valójában semmi nem köti őket, viszont mivel az emberek legtöbbje igazából magányos (de ezt sosem vallaná be) jól hangzik kimondani, hogy milyen sok barátja is van. De vajon hány barát az, akire jóban-rosszban lehet számítani? Valójában kinek-hány barátja is van igazából?

Játsszuk az életet is, ki így, ki úgy, ki tisztességesebben, ki kevésbé tisztességesen. Taktikák, cselszövések, ármánykodás, szövetségek és ellenszövetségek hálózzák be a világot.

Amikor ötven milla a tét, barátságról beszélni véleményem szerint blődség és elítélni valakit taktikázásért, szintén az. Természetes emberi tulajdonság harcolni a célért, és a győzelem érdekében mindent bevetni. Erről szól az egész, a győzelemről és a fődíjról, a harcról, nem pedig egy szeretet-klubról. Ugyanaz zajlik itt is, harcolni kell az életért, mert különben félretolnak, eltaposnak.

És ki az a naív, aki azt hiszi, hogy valóban befolyásolhat egy műsort sms-szavazattal? Méghogy szegénység van az országban, meg válság. Amíg az embereknek van pénzük arra, hogy ilyenekre költsenek (tudatos vásárlás rlz), addig csóróságról nem lehet beszélni. Én mindamellett, hogy nem is hiszek az ilyen játékok tisztességében, valóságalapjában, jól meggondolom, hogy mire adok ki pénzt és sokkal inkább a gyerekemre költöm, mert annak (számomra) van értéke.

Annak viszont, hogy bármilyen játékot vagy műsort, megnyer-e valaki, vagy egy számomra ismeretlen nyeri meg, (számomra) nincs jelentősége. Pláne akkor, ha az a műsor vagy játék mégcsak nem is közvetít semmilyen értéket. Nekem mindegy, hogy van-e vagy nincs. Tény, elismerem, bele szoktam nézni, kiváncsiságból, ezen nincs mit szégyellni. Annak is megvan a haszna, hiszen a tapasztalatok és a látottak megerősítenek abbéli megrögzöttségemben, hogy a televízió virágtartónak a legalkalmasabb.

Azért pedig külön hálás vagyok, mert a televíziós műsorszerkesztők mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük képernyő előtt és helyette hasznos és tartalmas, értékes programokkal múlassuk el az időt.