Befelé nyugger mami bevág elém gurulós-huzigálós "szatyrával", mert neki sürgős. Onnantól kezdve már nem annyira fürge, ráérősen, komótosan beszenvedi magát a boltba. Megvárom türelmesen. Bemegyek utána.
Kifelé nyugger mami bevág elém gurulós-huzigálós "szatyrával". Mivel az ajtó befelé nyílik, gondoltam, segítek neki, tartom az ajtót. Nyugger maminak ez nem tűnik fel, markolja az ajtó fogóját szorosan, közben szenved a gurigásával, mert az láthatóan jól van lakatva és nehéz. Majd amikor kiműti magát a boltból, hátra sem néz, és ezerrel húzza az ajtót maga után.
Az ajtó finom visszatartásával próbálom jelezni, hogy ott vagyok mögötte és kijutásra várok, tehát emiatt felesleges bezárnia az ajtót, de nyugger mami ragaszkodik az elképzeléséhez, márpedig az ajtót ő becsukja és kész, és ennek megfelelően, kellőképpen megfeszülve húzza tovább az ajtót.
Najó. Feladom. Ajtót elengedem, az becsukódik. Nyugger mami boldog. Ajtót kinyitom, kimegyek. Ránézek a többiekre, akik még a be- és kijutásra várnak és szemüket forgatva végignézték az eseményeket, erőteljest vigyorogva megvonom a vállam és erre ők is megkönnyebbülten felnevetnek.

És mennyivel jobb így, mintha mindenki bosszankodna és idegeskedne!