Átolvasgattam a régi blogjaimat és nosztalgiáztam kicsit. Mennyire más is volt minden... sokkal nyitottabb voltam... azután egyszer valami megváltozott... érzékenyen érintett anno az a kés a torkomban, amikor rátaláltak az első naplómra olyanok, akiknek nem kellett volna és jól belepiszkítottak... és utána érzékenyen érintett az árulás is... és ez az érzés a mai napig bennem van és visszafog, amikor írni kezdek... ez az a szennyezés, amit még ecetes ollóval sem lehet kitakarítani... felforgatták az életemet így is és úgy is... én pedig szépen fokozatosan elkezdtem bezárkózni... egyre kevesebbet adtam és adok ki magamból ilyen módon. Amikor a régi írásaimat olvasgatom, elmélázok azon, hogy milyen jó is lenne ismét úgy írni, ahogy akkor... jó lenne ismét kiengedni azt az énemet és felhőtlenül, varázslatosan görgetni a szavakat, azzal az örömmel... félelmek és kötöttségek nélkül. És bár most is nagyon szeretek írni, de azóta a törés óta már semmi nem az, ami... megégettem magam, hát félek a tűztől...

2007 óta nagyot fordult a világ kereke, mind magánéletileg, mind blogéletileg... de a barátaimért, akiket ezen az utamon ajándékba kaptam, akik jönnek velem az első blogom óta - és azokért is, akik út közben csatlakoztak, és azokért is, akik még csatlakozni fognak - továbbra is nagyon hálás vagyok :)