Miért van az, hogy egy szomorú bejegyzésre rengeteg hozzászólás érkezik, de egy örömmel telire kevés? Miért az a "jó", ha másokkal baj történik? Miért nem tudnak örülni az emberek a másik ember örömének?

Sosem értettem én ezt (sem), mint annyi mást sem. És néha elmélázok rajta. Persze választ nem kapok, mert bár olyan sok válasz van rá, de mégis, valahogy egyik sem az igazi.

Persze, én is magamból indulok ki. Nagyon szeretek együtt örülni másokkal. Nem az jut az eszembe, hogy jajj nekem milyen rossz, ezzel meg valami jó dolog történt, hogy rohadjon meg... Engem boldoggá tesz mások öröme. Sőt, inspirál, motivál. Számos könyvet elolvastam arról, hogy mit hogyan kellene csinálni a siker érdekében, de kitől lehetne igazán tanulni, ha nem azoktól, akik sikeresek? Mindig keresem az utat, a lehetőséget egy jobb élethez. Ha nem megy jobbról, megyek balról, ha onnan sem megy, keresek olyan utat, ahonnan igen. Futottam zsákutcába is, nem egyszer - és még fogok is futni. Estem már el, és bizony voltak olyan pillanatok, amikor halálért könyörögtem - és nem kizárt, hogy lesznek is még ilyen percek... de egy biztos, mindent meg teszek azért, hogy felálljak... Igyekszem észrevenni a lehetőségeket, és kihasználni őket. És arról ábrándozom, hogy én is a sikereimmel motiválhatok másokat.

Csakhogy ez nem így működik. Az emberek - tisztelet a kivételnek - bár állításuk szerint rosszul érzik magukat egy helyzetben, mégis szívesen elücsörögnek benne, anélkül, hogy tennének valamit a változásért. Mert szenvedni jó, és a könnyebb a poshadt pocsolya közepéről köpködni a mérget, mint tenni valamit, bármit azért, hogy jobb legyen.

Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ezek az emberek mire irigyek? Hiszen nem lehet tudni azt, hogy egy mosoly milyen sorsot takar el... és hát igen, hiszem, nem a fizikai gazdagságra irigyek, hanem sokkal inkább az erőre, amit a másik emberből éreznek, ami visz tovább és hajt és motivál és éltet.

És én továbbra sem értem, hogy miért jobb ez a gyűlölet, mint venni egy mély levegőt és azt mondani, nahát ez nem is annyira bonyolult, hiszen azt, amit ő tesz, én is meg tudom csinálni!

Dehát... én sokmindent nem értek...