Ma reggel, miután rájöttem, hogy olyan ügyes voltam, hogy az előre elkészített napi betevőmet otthon felejtettem, sikerült összevesznem Pocakkal, aki szemrehányó megjegyzéseket tett feledékenységem miatt és kikaptam, mert rosszul bánok vele. Élet furcsán nézett rám, miközben az állomásra menet a saját kezem lehülyézett, de nyugibogyó, kapok egy zöld zoknit, mert az úgy dukál. Megjegyzem nem értem a furcsa pillantásokat, láttam én kérem, hogy a reklámban a nénit is így terrorizálja az Ő Pocakja. Mindegy, a vitának azzal vetettem véget, hogy ráparancsoltam, húzzon vissza a pocakomba, elvégre ott van a helye... Ő persze tovább morgott és a vonaton olyan korgást rendezett, amilyenben még nem volt részem, szegény utastársaim rettegve bújtak a székek alá, mint katasztrófa helyzetben szokás, nem tudták beazonosítani, hogy honnan jön a fenevad, amely ezt a rémes morgást produkálja.