... ismét az emlékkép... Ausztria, vadvízi evezés, egy lehetőség a magasból, egy szikla pereméről a Salza folyóba ugrani...  a folyó rohan, zúg tova... ott állok a szikla szélén és nézek a mélybe... mennék, de a félelem visszatart... már mindenki leugrott, csak én bizonytalankodok itt... visszalépek... majd a dac újra teret kért magának, és ismét a szikla szélére lépek... a csapat elindult tovább... elkönyvelték, hogy úgysem ugrok... 

nem tudok lelépni sem, de távozni sem... csak az lüktet bennem, hogy most van itt a lehetőség, és most kell cselekednem... mert ha most nem teszem meg, lehet, hogy több ilyen alkalom nem lesz... egész életemben bánni fogom, hogy nem tettem meg... és egyébként is, mi lehet a legrosszabb, ami történik... baj nem történhet, hiszen lent várnak, és figyelnek arra, hogy biztonságban legyek... és akkor, elszántam magam... vettem egy mély levegőt, és ugrottam... 

azóta is ott van bennem az érzés, ami ez felszabadított bennem...  boldogság, az öröm, a szabadság... a tudat, hogy megtettem... azóta is abból merítek erőt, hiszen tudom, ha nem tettem volna meg, a mai napig bánnám... sorsfordító lépés volt...

Éreztetek már úgy, hogy tudtátok, hogy mit kell tenni, mi a helyes, a jó lépés, mi lenne a legjobb nektek, ám amikor a lépésre került volna a sor, leblokkoltatok? Mint egy pánikroham, olyan az egész...

Húztátok-halasztottátok a lépést, és közben irtó pocsékul éreztétek magatokat, mert tudtátok, hogy mit kellene tenni... de a félelem győzött... közben gyűlöltétek az érzést, a félelmet, a gyávaságot... valahol magatokat is...

 

Nálam ez rendszeres volt... A berögzült viselkedésminták blokkoltak. A félelem a visszautasítástól, csalódástól, ettől-attól. A bizonytalanság, a kétség és a halogatás pedig negatív jövőképet, stresszt, feszültséget hozott létre, ami szívta az energiát. 

Ezeket a berögzült viselkedésmintákat nehéz felülírni. De nem lehetetlen.

Mostanában elkezdtem aktívan lépni, és felszámolni dolgokat, megtenni lépéseket, megtenni cselekedeteket, amelyeket eddig nem tettem meg, vagy halogattam.

Már a döntés pillanatában érzem a megkönnyebbülést. Amikor cselekvésre szánom el magam, ugyanúgy jön a blokk, a pánikroham, a negatív fantáziaképek... ugyanúgy, ahogy eddig mindig.... de azóta hoztam egy döntést... eldöntöttem, hogy ezek engem többé nem korlátoznak. És csakazért is cselekszem. Csak azért is megteszem. Mert a célra koncentrálok és arra, amit el akarok érni...

A cselekvés után nagyon nagy megkönnyebbülést szoktam érezni, elönt az energia és az erő. És a büszkeség, hogy képes voltam rá, hogy megtettem. 

Ez pedig erőt ad ahhoz, hogy a következő lépést is megtegyem. 

Az első a legnehezebb, az eleje nagyon nehéz, de lépésről-lépésre, cselekedetről-cselekedtre egyre könnyebb. 

Egyszer eljön az az idő, amikor ez lesz a berögzült viselkedésmintám és nem blokkolok le többé attól, ha cselekednem kell.