Rengeteg hó esett, és amikor Királyfimmal hazaértünk, a kapu is felmondta a szolgálatot.. egy fa kapuról van szó, ami már amúgy is ezer sebből vérzett, és kicsit meg kell emelni a bejutáshoz, de ahogy nyitottam, a nagy hó miatt nagyobbat kellett rajta emelni és ez annyira jól sikerült, hogy bezuhantam vele együtt a kertbe és döndültem egy óriásit... Mert ugye a férfiakat nem kell félévente emlékeztetni az elvégzendő feladatokra. Életem párja minden nap megnézte a kaput, ingatta a fejét és közölte, hogy "meg kellene csinálni" ... persze mikor dől az is ki? Amikor nincs itthon a Férfi.
Úgyhogy a bokám mellett a térdem is ismét siránkozik.

Ettől függetlenül pozitívan zárom a "pech-szériát" ugyanis ezekből az esésekből komoly sérülések is kialakulhattak volna, és én csak a térdemet ütöttem meg, úgyhogy hálás vagyok, Őrangyalaim megint kitettek magukért...

Királyfim igaz, hogy kamaszodik és időnként megfojtanám és visszaküldeném a feladónak, mert flegma, mert lusta, mert... mert..... de nagyon sokszor viszont annyira el tudok olvadni tőle, hogy azt nem lehet szavakkal kifejezni... tegnap is, kérés nélkül segített cipekedni, aztán itthon is magától fogta a hólapátot és lapátolt szorgalmasan, majd hordott be fát is, és elpakolta, amit vásároltunk.  Egy csodálatos kis fickó lett belőle, azt kell mondanom, és ebben semmi anyai elfogultság nincs... már mára is betervezte a feladatait, kaput csinálni, havat lapátolni... bár még csak egy 12 éves kissrác, de ha arról van szó, szeret Férfiként viselkedni, imádja azt a szerepet is. Én meg Őt imádom.